Film

TOPLISTA: Tarantino-filmek

tarantino.jpg

A napokban jött ki Tarantino kilencedik filmjének, a Volt egyszer egy Hollywoodnak azelső előzetese és ezen felbuzdulva összeállítottam egy szubjektív rangsort az eddigi filmjeiből. Azt tudni kell rólam, hogy hatalmas QT fan vagyok, szóval nagyon nehezen tudok a filmjei többségéről elfogultság nélkül nyilatkozni. Viszont azt meg kell hagyni, hogy neki is vannak kevésbé erős alkotásai, ezt majd a toplista mutatni is fogja. 

A listában 8 film fog szerepelni, mert bár a Kill Bill két részből áll, akárcsak a rendező, én is egy filmnek fogom venni őket. Kezdjünk is neki! 

8.hely: Grindhouse: Halálbiztos (2007)

027-deathproof.jpg

Három ártatlan csaj, egy perverz pszichopata. Ez a felállás Tarantino 2007-es agymenésében, ami a ’70-es, ’80-as évek B-kategóriás filmjeinek a hangulatát idézi fel, méghozzá nagyon ügyesen. Ütős dumák, váratlan és véres fordulatok, kifogástalan színészi alakítások (Kurt Russell pszichopataként eszméletlen)  jellemzik, mindezt a trash műfajában, élvezhető módon. Ennek ellenére a cselekmény kicsit vontatott, néha már túl vannak tolva a monológok és a dialógusok, mert nem is vezetnek igazából sehova a történetben, csupán azt láthatjuk, hogy Tarantino élvezte a forgatókönyvet írni. Ugyanakkor QT filmjeiről általánosságban az is elmondható, hogy egy szűkebb réteget céloznak meg. Na a Grindhouse esetében ez méginkább igaz.

7.hely: Kill Bill 1-2 (2003, 2004)

kill_bill_1.jpg

A film, aminek címében benne is van, hogy miről szól. Ettől függetlenül, egy rendkívűl sokrétegű, izgalmas és komplex bosszúdráma, kidolgozott karakterekkel és felejthetetlen betétdalokkal. A probléma nálam ott kezdődött, hogy nem rajongok a szamurájfilmekért; és ez amellett, hogy bosszúfilm, szamurájfilm is egyben. A film első része elég kaotikusra sikeredett, erőszakból itt sem volt hiány és itt éreztem először azt QT filmnél, hogy csak giccsből fröcsög a vér. A második rész sokkal letisztultabb lett elődjénél, kevesebb akcióval, de annál erősebb drámával: erre a legjobb példa a végső nagyjelenet Bill házában.

6.hely: Django elszabadul (2012)

django_elszabadul_1.jpg

A modern western egyik gyöngyszeme a Django elszabadul. Bár Django karakteréről készült már film korábban, Tarantinonak sikerült egy olyan übercool westernt a bosszúról, a rassziszmusról és a hűségről a vásznakra rittyenteni, amiről még sokáig beszélni fognak. Időnkénti vontatottsága ellenére egy nagyon szórakoztató és adrenalinbomba a film, Christoph Waltzot, Samuel L. Jacksont és DiCapriót pedig csak imádni lehet (én inkább ezért adtam volna az utóbbinak Oscart, nem A visszatérőért). Talán, ha egy kicsivel rövidebbre vágják a filmet, még ütősebbre sikerült volna.

5.hely: Jackie Brown (1997)

jackiebrown00-e1533735935205-1024x575.jpg

Tarantino egyetlen filmje, ami Magyarországon a 16-os korhatárbesorolást kapta (a többi mind 18-as természetesen…), méghozzá okkal, mert ez egy sokkal nézőbarátabb és visszafogottabb alkotás a többihez képest. Talán épp ezért nem is annyira kedvenc és népszerű, mint egy Ponyvaregény például, de ezt is melegen ajánlom mindenkinek, mert Tarantinonak ez talán az egyetlen kimondottan kriminek nevezhető filmje. Ja, és benne van Robert de Niro –  itt még csúcsformában!

4.hely: Aljas nyolcas (2015)

273248movie0.jpg

Éppen, hogy lemaradt a dobogós helyezésről Tarantino legutóbbi filmje, az Aljas nyolcas. Ez egy kőkemény kamaradráma a havas Vadnyugatról, amit eredetileg QT a Django folytásának szánt, de közben rájött, hogy nincs sok cselekménybeli hasonlóság a kettő között, így lett belőle egy különálló film. Hivatalosan western a műfaja, én viszont inkább nevezném egy nagyon erős thrillernek, drámai és westernes elemekkel megspékelve. Meg merném kockáztatni, hogy Tarantino munkásságában ez eddig a legvéresebb darab, de valahogy nem lehetett komolyan venni azt a több liter spriccelő vért – és ez nagyon jól állt a filmnek. Majdnem három órás, de érdemes nekiülni és végigizgulni. (Zárójelben megsúgom, hogy fenn van a teljes film youtube-on magyarul, szóval nem kell kalózkodni.)

3.hely: Kutyaszorítóban (1992)

332913_1024_kutyaszoritoban_2018_3.jpg

Többen is mondják, hogy az Aljas nyolcas sokat merített ebből a filmből, mert mindkettő kevés helyszínen játszódik, kevés szereplővel és itt is nehéz kiigazodni a karakterek szándékain. Tarantino első mozifilmje csupán 99 perces, ezzel a legrövidebb a nyolc közül. Azonban, ez pont elegendő idő arra, hogy egy parádésat szórakozzunk; tűpontos párbeszédek, váratlan fordulatok, kiismerhetetlen karakterek – garantált a tökéletes filmélmény.

2.hely: Becstelen brigantyk (2009)

inglourious2.jpg

Egy fikciós náci sztori Tarantinóval, Brad Pitt-tel és Cristoph Waltz-cal? Jöhet!! De még mennyire! Egy olyan történetet mesél el nekünk QT, amiről mi álmodni se mertünk volna, viszont az amerikai függetlenfilmek fenegyereke igen! Majdnem két és fél órás a film, de úgy elröppen ez az idő, hogy észre sem lehet venni. Ha már azt éreztük, hogy a rasszizmus kérdése a filmekben egyre inkább egy lerágott csont, akkor a Becstelen brigantyk megnézése utánrá fogunk jönni, hogy tud még újat mutatni ez a műfaj. Lehet, hogy csak Tarantino ért ehhez, de ő nagyon!

1.hely: Ponyvaregény 

image.jpg

Azt hiszem, itt minden idők egyik legokosabb gengszterfilmjével van dolgunk, és nem csak azért mert Tarantino itt volt a “legtarantinósabb”, hanem, mert ilyen logikusan és követhetően felépített, mégis rendhagyó időrendi sorrendben elkészített filmet ritkán látni. Majdhogynem minden második beszólás és jelenet már legendává nőtte ki magát, és azontúl, hogy ez a film is fantasztikus kikapcsolódás, ad a végére egy kis erkölcsi útravalót is. John Travolta élete alakítását nyújtja, és ezért is nagy tragédia számomra az, hogy ha manapság egyáltalán szerepel valamiben, az is értékelhetetlen. Mindemellett a Ponyvaregényben szinte mindenféle műfaj fellelhető, nagyon komplex és hosszú mozi, de kit érdekel ha egyszerűen nem lehet nem szeretni? 

Elvileg Tarantino még két filmet szeretne készíteni, az egyik a Volt egyszer egy Hollywood, ami most júliusban jön, a másik pedig egy Star Trek mozi, még jó sokára.  A tizedik filmjével tehát búcsúzni akar, de ez reméljük változni fog még az évek során (Daniel Day-Lewis is hányszor visszavonult már), mert belőle sosem elég.

Még több filmkritikáért látogassátok meg a Facebook oldalam: https://www.facebook.com/movieeees/?modal=admin_todo_tour

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..