Film Oscar Díj

Roma (Roma, 2018)

Folytatom a legjobb film díjára jelölt alkotások sorát és amiről most részletesebben fogok beszélni, az a Roma című film. A félreértés elkerülése érdekében mondom, hogy itt a Roma alatt nem az etnikumot vagy Olaszország fővárosát értjük, hanem Mexikóváros egyik negyedét, ahol a történet játszódik. 

Ez egy mexikói-amerikai koprodukció annak az Alfonso Cuarónnak a rendezésében, akinek a Gravitációt, Az ember gyermekét vagy a Harry Potter és az azkabani foglyot köszönhetjük. Én személyesen kedvelem Cuarón filmjeit, a Gravitációt és a Az ember gyermekét majdhogynem kifogástalannak tartom és a hozzám nem annyira közel álló Harry Potter-szériából is az ő része tetszett az egyik legjobban. 

A legjobb filmek kategoríájában jelölt filmek között talán azért ez a legkevésbé ismert, mert moziban nem játszák. A Romát a Netflixen lehet megtekinteni és egyelőre a Netflix felhasználók kevesebben vannak mint a moziba járók. Viszont szerintem ez egyáltalán nem probléma, mert ez tipikusan egy olyan film, amiért az ember nem biztos, hogy elmenne moziba, és ezt nem azért mondom, mert rossz, hanem azért mert egy mexikói dráma nem valószínű, hogy az átlag embert úgy bevonzza a moziba mint egy Star Wars film például. Szóval lehet, hogy a film készítőinek anyagilag még jobban megérte a Netflixet választani.

Na de térjünk rá egy kicsit a cselekményre. Cleo (Yalitza Aparicio) egy ’70-es évekbeli tehetős családnál dolgozik, mint babysitter (négy gyerekre), takarító és konyhás. A eseményeket végig az ő perspektívájából látjuk, de ettől függetlenül egyáltalán nem igaz, hogy csak róla szól a film. A sztori egy évet mutat be a család életéből, ami enyhén szólva sem esemény nélküli. A filmben olyan élethelyzetekbe ütközünk, amik simán előfordulhatnak a mi életünkben is és ezeket Cuarón valahogy úgy tálalja, hogy nem lehet rajtuk gondolkodás vagy érzelmi közömbösség nélkül átsiklani. Nálam kettő jelenet volt az, ami a csúcspontot jelentette; ezek annyira betaláltak, hogy egyszerűen kirázott a hideg.

Nemcsak a színészi alakítások lenyűgözőek – itt főként az anyát (Marina de Tavira) emelném ki – , hanem a karakterek jelleme is nagyon összetett és jól felépített. Továbbá a fényképezés az, ami sokat dob a filmen. Itt láthatjuk igazán, hogy nem kell Cuarónt fellőni az űrbe (lásd Gravitáció), hogy brilliáns felvételeket készítsen, elég neki egy családi dráma is.  A film fekete-fehér, ami a hangulatot, amit át akar a nézőnek adni a rendező, tökéletesen visszaadja, de szerintem semmit nem veszített volna a minőségéből, ha színes filmet készítenek belőle. 

Talán annyi negatívumot lehet a Romáról elmondani, hogy egyrészt egy kicsit lassú, de ha friss fejjel nekiülünk megnézni, egyáltalán nem fogunk unatkozni. A másik pedig az, hogy csakis felirattal elérhető, mivel ugye netflixes, szóval ki kell bírni, hogy spanyolul fognak benne beszélni.

Zárásként azt mondanám, hogy ez volt talán az egyik (ha nem a) legerősebb alkotás az idei mezőnyben (bár a legjobb film díjáról lecsúszott, bezsebelte a legjobb rendezőért, legjobb fényképezésért és a legjobb idegennyelvű filmért járó Oscart). Azt azonban nem garantálom, hogy mindenkinek egytől egyig tetszeni fog a film (vannak, akik erőltetett művészkedésnek tartják), de ha ráérzünk a film ízére, akkor egy maradandó élményben lesz részünk.

Facebook oldalam:
https://www.facebook.com/movieeees

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..